Rengeteg morognivaló történt az elmúlt években, csak valahogy nem jutottam hozzá, hogy leírjam, vagy mire idejutottam, lehiggadtam - de ami tegnap történt, azt muszáj megjegyeznem.
Délelőtt a Sugárban vásároltam, mindkét kezemben egy-egy megpakolt szatyorral mentem a troli felé. Az épület sarkánál állt egy kis fehér, zárt kasztnis teherautó, a rakodótér egyik oldalsó ajtaja nyitva volt, pont kirepült belőle egy galamb, miközben egy másik berepült. Ember sehol. Mikor odaértem, látom, hogy bent egymásra rakott rekeszekben különféle pékáruk vannak, amit a galambok jóízűn csipegetnek........ Elzavartam a galambokat, ácsorogtam, vártam, hogy előkerüljön a sofőr, nem akartam hozzányúlni az ajtóhoz és becsukni. (Már tudom, hogy ezt kellett volna tennem...) Amíg ott vártam, aközben is a galambok újra be akartak repülni, de elzavartam - ezek a dögök nem félnek ám az embertől!
Vagy negyedórát vártam, a karjaim majd leszakadtak már a csomagjaimtól, de nem jött a tulaj, de megláttam, hogy a trolimegállótól pár lépésre két egyenruhás fiatalember, egy nő és egy férfi támasztja a korlátot, beszélgetnek: nem rendőrök, de nem jut eszembe most mi a megnevezésük, sok ilyet látni a városban is. Odamentem hozzájuk, és elmondtam, mi a bajom, és hogy én nem akarok a járműhöz nyúlni, menjenek, csukják be, vagy álljanak ott, és ott traccsoljanak, hogy a galambok ne piszkolják össze a péksüteményeket!
Mosolyogva megköszönték, hogy ilyen gondoskodó vagyok, a nő mondta, hogy tessék nézni, már jön is a sofőr! - jó, mondom, akkor menjenek, most kellene szólni neki, hogy ne hagyja az ajtót tárva-nyitva, mert én már nem akarok visszamenni a szatyrokkal! - De a két "közeg" már vissza is támaszkodott a korlátra, és nekem háttal traccsoltak tovább....
Én pár lépést tettem visszafelé, aztán hangosan kifejtve a véleményemet a nemtörődömségről, mégis inkább a trolihoz indultam, a nehéz szatyraim, fákós térdem miatt. Visszafordulva láttam, hogy a sofőr néhány rekesz árut kiskocsira téve eltol valamerre, ajtó nyitva, galambok máris repkednek....
Komolyan forrt bennem a méreg, - és ez így mehet nap mint nap!
Még szerencse, hogy én nem fogyasztok semmilyen péksüteményt, de akkor is!!!!!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése