Galambokról - békétlenül

Rengeteg morognivaló történt az elmúlt években, csak valahogy nem jutottam hozzá, hogy leírjam, vagy mire idejutottam, lehiggadtam - de ami tegnap történt, azt muszáj megjegyeznem.

           Délelőtt a Sugárban vásároltam, mindkét kezemben egy-egy megpakolt szatyorral mentem a troli felé. Az épület sarkánál állt egy kis fehér, zárt kasztnis teherautó, a rakodótér egyik oldalsó ajtaja nyitva volt, pont kirepült belőle egy galamb, miközben egy másik berepült. Ember sehol. Mikor odaértem, látom, hogy bent egymásra rakott rekeszekben különféle pékáruk vannak, amit a galambok jóízűn csipegetnek........ Elzavartam a galambokat, ácsorogtam, vártam, hogy előkerüljön a sofőr, nem akartam hozzányúlni az ajtóhoz és becsukni. (Már tudom, hogy ezt kellett volna tennem...) Amíg ott vártam, aközben is a galambok újra be akartak repülni, de elzavartam - ezek a dögök nem félnek ám az embertől!
   Vagy negyedórát vártam, a karjaim majd leszakadtak már a csomagjaimtól, de nem jött a tulaj, de megláttam, hogy a trolimegállótól pár lépésre két egyenruhás fiatalember, egy nő és egy férfi támasztja a korlátot, beszélgetnek: nem rendőrök, de nem jut eszembe most mi a megnevezésük, sok ilyet látni a városban is. Odamentem hozzájuk, és elmondtam, mi a bajom, és hogy én nem akarok a járműhöz nyúlni, menjenek, csukják be, vagy álljanak ott, és ott traccsoljanak, hogy a galambok ne piszkolják össze a péksüteményeket!
         Mosolyogva megköszönték, hogy ilyen gondoskodó vagyok, a nő mondta, hogy tessék nézni, már jön is a sofőr! - jó, mondom, akkor menjenek, most kellene szólni neki, hogy ne hagyja az ajtót tárva-nyitva, mert én már nem akarok visszamenni a szatyrokkal! -  De a  két "közeg"  már  vissza is támaszkodott a korlátra, és nekem háttal traccsoltak tovább....
       Én pár lépést tettem visszafelé, aztán hangosan kifejtve a véleményemet a nemtörődömségről, mégis inkább a trolihoz indultam, a nehéz szatyraim, fákós térdem miatt.  Visszafordulva láttam, hogy a sofőr néhány rekesz árut kiskocsira téve eltol valamerre, ajtó nyitva, galambok máris repkednek....
Komolyan forrt bennem a méreg, - és ez így mehet nap mint nap!

Még szerencse, hogy én nem fogyasztok semmilyen péksüteményt, de akkor is!!!!!

Még mindig a kórház

Őrületes pazarlásnak voltam tanúja az elmúlt három hétben.
Az ételt a nővérek osztják, egy "zsúrkocsival" mennek végig a folyosón, a levest bögrébe merve adják, (ez nagyon jó, a sok fekvő betegnek könnyebb ebből megenni), a második fogást tányérba szedve viszik az ágyakhoz. A tányérokat többnyire jól megpakolják. És itt jön a pazarlás: egyetlen beteg sem mondja, hogy nem kéri, vagy csak a felét kéri! Volt, aki az ételt érintetlenül hagyta, és a  hozzátartozók által behozott ételt fogyasztotta. Többen a köreteknek csak a felét ették meg, a többi a tányéron maradt. A spárga krémlevest például alig néhányan ettük meg, a többiek meg sem kóstolták! (Pedig nagyon finom volt!) Az egyik szobatársam  rendszeresen nem ette meg az ebédet, többször is mondtam neki, hogy miért nem mondja a nővérnek, hogy ne hagyja ott neki. Csak a vállát vonogatta!
Egy óra múlva jött a takarítónő, - vagy valaki más, szintén a zsúrkocsival, rajta egy nagy tállal, és szedte össze az edényeket, a maradékokat öntötte a tálba, az érintetlen ételeket is! Félelmetes volt látni ezt a pazarlást, amikor sokan éheznek!

Nem értem az embereket: miért nem mondják, hogy nem kérnek, vagy csak keveset kérnek, ha valamit nem szeretnek?
És ez nem a kórház "bűne" elsősorban, hanem az ott bent fekvő embereké. Képesek voltak szenvtelenül végignézni, hogy ment a moslékba az ételük!


A másik: a hozzátartozók szinte naponta hozták a különféle ennivalókat, ha kellett, ha nem. Teletömték a hűtőket. Aztán a betegek meg se ették. A nővérek időnként átnézték a hűtőt, rengeteg megromlott, penészes ételt dobáltak ki, megrohadt gyümölcsöket, zöldségeket is. Megint csak a pazarlás...

Egészségügy - vagy inkább betegségügy

Régen írtam ide, lett volna miről, de egyéb gondjaim miatt nem sikerült...
Úgy alakult, hogy most hosszabb időt kellett eltöltenem egy kórházfélében, amolyan rehabilitációs kezelések okán.
Első bepillantásra csak elfekvőnek hívtam a helyet. Nagyon szomorú látvány volt az a sok nagyon idős férfi és nő, akik főleg combnyaktörés utáni műtéteikből, vagy csípőprotézis műtétek után lábadoztak itt, de nagyon sokan voltak, akiket agyi katasztrófák miatti bénulásukból igyekeztek mozgásképessé, magukat ellátóvá tenni. Vagy például cukorbetegség szövődménye miatti amputációk utáni rehabilitáció.
A betegek 95 százaléka nagyon idős. Szörnyen lehangoló látvány, belegondolva, mivé leszünk előbb-utóbb. :(((
A kiszolgáltatottságnak ez a tömény látványa elmondhatatlan "élmény" volt, pedig átéltem már a családban ezt-azt, és magam is voltam magatehetetlen jó ideig egy baleset miatt, de akkor ott mindenféle korosztály volt a traumatológián.
Na de most a JÓ tapasztalataimról írok: ebben az intézményben nem kellett a saját gyógyszereimet használnom, felírták, miket szedek, majd mondta az orvos, hogy azokat szépen tegyem el, majd ők adják mindet, amíg ott vagyok! (Pluszban amiket ott írtak még mellé.) Ez nagyon kellemes meglepetés volt, eddig máshol mást tapasztaltam... Amikor a háromnapos ünnepre "kimenőt" kaptam, akkor is szépen kiadagolva megkaptam a gyógyszereket, olyan napszakokra osztott dobozocskákban!
   A főorvos nagyon közvetlen, barátságos, szimpatikus ember, mindig volt néhány kedves, érdeklődő szava minden beteghez, a folyosón is megállt beszélgetni bárkivel! Mindenről őszintén felvilágosított, bármikor szóba lehetett állni vele!
   A nővérekről is nagyon jó a véleményem, kedvesek, barátságosak, készségesek voltak, pedig épp nyári szabadságolások voltak, kevesebben voltak a szokásosnál. Az arra képtelen betegeknek a reggelinél-vacsoránál már előre levágták a kenyér héját, megkenték, "katonákra" vágták, így vitték az ágyukhoz.
Ebédnél odaültek, és etették az arra rászorulókat...
Régebbi kórházi tapasztalataim rosszabbak voltak.
A kezelésekről: nagyszerű masszőröket, gyógytornászokat ismertem meg, nagyon jókat beszélgettünk, segítőkész, művelt, olvasott fiatalemberek voltak.
A sokat szidott kórházi étkezésről: a három hét alatt kizárólag a kórházi ételeket fogyasztottam, kiegészítve sok paradicsommal, uborkával, őszibarackkal.
   A három hét alatt az első és a harmadik héten kifejezetten jó ételek voltak, a középső héten valaki más lehetett a főzőember, mert akkor elképesztő fantáziátlan és íztelen ételek voltak! :)
Reggeli-vacsora általában kenyér vagy zsemle, kalács, briós, margarinnal, mézzel, lekvárral, felvágottal, (sonka is volt!) sajttal, keménytojással volt, (kenyér amennyit kért az ember, és jó minőségű, félbarna), és hetente egyszer a vacsora virsli mustárral! Méghozzá nagyon jó ízű virsli! Ezek mellé volt mindig háromféle folyadék: tej, kávé vagy kakaó, és tea. Ki mit kért, ez reggel és este mindig volt.
Például: reggeli kenyér/zsemle, kis dobozka margarin, kockasajt + felvágott (vagy egy nagy szelet sajt + felvágott). Vagy kalács/briós, kis dobozka margarin, lekvár, vagy méz.

Ebédre mindig finom leves volt (kivétel a második hét, amikor kétszer is rántott leves volt! :D) Például volt zöldségleves, húsos raguleves, spárgakrémleves, krumplileves, húsleves-féle, és paradicsomleves. Második fogások:  krumpli + kapormártás húsgombóccal,  sült csirke-felsőcomb+petrezselymes krumpli, uborka, húsos-zöldséges rizs, krumplifőzelék fasírttal, zöldbabfőzelék egy szelet sült hússal, krumplipüré sültcsirkével, - most ezek jutottak eszembe. Időnként kaptunk egy szelet nápolyifélét, de alma vagy banán több alkalommal is volt.
    A "rossz" héten minden étel jéghideg volt a leves kivételével, és volt egy számomra igen bizarr kaja: almaszósz, benne egy kupac pirított gríz - mellé egy szelet hús.... Ezt a pirított grízes almaszószt még csak nem is hallottam eddig! Az almaszósz annyira íztelen volt, hogy jól megsóztam, hogy legyen valami íze. :D Azt, hogy almaszósz, onnan tudom, hogy mondták! :D
          (Szárazon pirított grízt utoljára akkor ettem, amikor kb 7 éves koromban bélhurutom volt, és csak zsírtalan ételeket ehettem, akkor csinált anyukám ilyet, hogy ne csak mindig a főtt krumplit kelljen enni....)

   Na és akkor most jöjjön a panaszkodás: a tisztaság! Egyetlen egy takarító volt, aki reggel felmosta a folyosót és a kórtermeket - az utóbbiakat csak úgy nagyjából, a fürdőt-vécét is csak nagyjából takarította ki. Valójában 24 órás takarítás kellene, de nincs rá keret!
Amúgy ezt majdnem az összes egészségügyi intézményben tapasztaltam, a mellékhelyiségeket nagyon mellékesen kezelik. :(
Eleve nagyon rossz volt, hogy a vécék olyan előtérből nyíltak, ahol az ágytálmosó is volt, sőt, az ágytálakat, vödröket is abba a vécébe ürítették, amelyekbe a "járkálós" betegek is jártak. El lehet képzelni, nem is részletezem. A folytonos vizeletszag a legkevesebb... Néhány nehezen mozgó beteg után elképesztő nyomok voltak a fülkékben!
Egyszer szabályos sírógörcsöt kaptam tehetetlen dühömben, főleg, amikor a víztartály tenyérnyi nyomófelülete tiszta fekália volt! Mivel az állapotomnál fogva csak ülve tudtam a dolgaimat végezni, állandóan takarítottam magam előtt, több csomag fertőtlenítő kendőt használtam el, végül behozattam egy szórófejes fertőtlenítő folyadékos flakont, meg háztartási papírtörlőt, így mentem ki... Letakarítottam az ülőkét, a víztartály nyomófelületét, a kapaszkodókat. /Szerintem a kapaszkodókat a takarítók sosem törlik le./  Jól jártak, akik utánam mentek. :)  Komolyan mondom, nagyon irigyeltem a pasikat, mennyivel egyszerűbb nekik!
Na és a zuhanyzó: ha reggel nem épp akkor sikerült bemenni, amikor a takarító végzett, akkor tele volt kötszerfoszlányokkal, vagy éppen fekálianyomokkal!

Egyéb: pont a kórterem ablaka alatt, a szomszédos telken hatalmas fák állnak, jó árnyékot nyújtottak a nagy melegben - alattuk szedett-vedett bódé, mindenféle vacakság összehordva mellette: egy hajléktalan páros lakott ott, az utcáról alig venni észre a bebújót a kerítésen. Az első hét közepén szerezhettek valahol egy elemes ébresztőórát, ami éjjel fél háromkor elkezdett sípolni. A nyitott kórterem ajtók, a folyósóablakok miatt hirtelen nem lehetett tudni, honnan jön a hang. Végigmentem a folyosón, hol halkabban, hol hangosabban hallottam, majd a szobánkba visszatérve, az ablakhoz közelítve hangosodott fel. Reggel kiderült, hogy az éjszakás nővér is ugyanígy nyomozott, ő hallókészülék sípolására tippelt, mire rájött, honnan jött a sípolás.
Én azért tippeltem órára, mert az enyém itthon ugyanilyen tititi-tííí, tititi-tííí hangot ad. Na, fél háromtól négyig szólt, aztán másnap dél körül megint, majd még egy nap, aztán kimerülhetett az elem, mert szerencsére végre elhallgatott. Vagy sikerült eladniuk.:)
A másik komoly zajforrás a közeli vasúti síneken ötpercenként elszáguldó vonatok voltak, korán reggel és késő délután. Engem ez nem zavart túlzottan, ha nem fáj semmim, tudok aludni bármilyen zajban. Csak az ébresztő hangja idegesített, biztos a reflex miatt.
Még azt megemlítem, hogy háromágyas szobában voltam, középső ágyon. Mindkét oldalamon teljesen fekvő betegek voltak, az egyikük éppen műtétek után került ide, hetekig rá sem állhat a lábára, ágytálas. A másikuk olyan gerincproblémás, hogy egyelőre nem bír járni, ő az ágya melletti szobavécét használta. El lehet képzelni... Amúgy örültem, hogy én még a legrosszabb állapotomban is, mankóval ugyan, de valamennyire tudtam mozogni, így én voltam a szobainasuk! :D
Őszintén megmondom, hogy néha nehezemre esett, jó lett volna kicsit elhagyni magam, minden csontom fájt, de belegondoltam, hogy hasonló helyzetben nekem is jólesne majd a segítség.

Na de nem wellnessezni voltam, amiért beutaltak, az megvalósult, és ez a lényeg. Sikerült lábra állítaniuk, és ebben nagyon sokat segített a jókedv, kedvesség az orvos, az ápolók, masszőrök, gyógytornászok részéről. Egy lekezelő légkörben csak szorong az ember, minden jobban fáj, mint kellene.
Azért remélem, hogy sokáig nem kell igénybe vennem újra a "vendégszeretetüket".

Noooormááális????

Rengeteg említésre érdemes bosszúság ért azóta is, hogy utoljára írtam, de most az egyik legújabbat rögzítem.

Van ugyebár a Nagy Lajos király útja, és a Fogarasi út. Az előbbin busz, villamos jár. Az utóbbin busz, és troli. A két út keresztezi egymást, a járműveknek itt megállójuk is van. 

Nos, pár hete meglepődött minden utas, amikor a jól ismert  "Nagy Lajos" vagy "Fogarasi" bemondás helyett a "Pongrátz Gergely tér" hangzott el! Mindenki csak forgatta a fejét, hogy mi van???? 

Aztán megláttuk a megállóhely tábláján a kiírást: Pongrátz Gergely tér. És néztük, hogy hol is az a tér? Mert itt csak egy kereszteződés van, tér sehol!

Sajnálom azokat, akik nagyon ritkán, vagy akár először járnak erre, és útbaigazítást kérnek valakitől, aki azt mondja neki, hogy szálljon le a Nagy Lajosnál..... Vagy a Fogarasinál.... Aztán várja szegény, és sehol sincs egyik sem!

És akkor még nem is említem, mennyi táblát kell emiatt átjavítani....

(Álljon itt még valami: megnéztem, a Pongrátz Gergelyt egyik helyen cz-vel, máshol tz-vel írják, nem tudom, melyik az igazi....A wiki-n tz, de minden más cz. A mellékelt arckép ugyanaz!)

Szinkron

Elöljáróban mondom, tévécsatornákból nincs nagy választékom, alapcsomagom van.
Napközben rádiót hallgatok, de este többnyire háttértévézek. Ülök a számítógép előtt, internetezek, szkájpolok, csetelek, (jaj, ezek a szavak!) közben a tévében mennek az ilyen-olyan helyszínelők, "gyilkos" ez-meg-azok, mert ezeket szeretem, és nem a szappanoperákat, és az idétlen show-kat, celebműsorokat.
Persze ezek a krimisorozatok sem a magaskultúra remekei, de profi a kivitelezésük, szerintem.

 Mivel már a nemtudomhányadik ismétlés megy, már oda sem nézek, de azért "veszem" az adást. Amikor aztán nagyon belefeledkezem az internetezésbe, arra figyelek fel, hogy valami nem stimmel, az előbb ez a nő valami mást mondott, vagy a pasi miért viselkedik most egészen másként, mint az előbb.... Na, akkor odanézek, és akkor veszem észre, hogy már MÁS film megy, csak a szinkronhangok ugyanazok.

Az az érzésem, hogy van mondjuk 10 szinkronszínész, akik hétfő reggel bemennek a stúdióba, aztán péntek estig ki sem jönnek onnan, amíg az összes különböző sorozat többszáz figuráját meg nem magyarították! :))) Mindig ugyanaz a 10 ember!

Reklám!

Unalmamban most reklámokat fogok fikázni....:)))
Mert az előbb elfelejtettem levenni a hangot a két idétlenről, akik a "gyorsan töltődő földimalacot", meg a "Szilágyi nénit" mondják! Két ilyen borzalmas hanghordozású ürgét, hááááát.... Idióta egy reklám. Buta a szöveg is.

Na, és a Gyurika, a papagáj, aki megette a joghurtot!!!!!!!!!!!!! Szörnyű!!!  Minden megmarad az ember fejében, csak maga a reklámozott tárgy nem. Túl sok a körítés.... Ráadásul butaság, hiszen inkább azt kellene reklámozni, hogy még a madár is szereti!
És  most meg a "helloholnap" reklámja, a szörnyűséges hangú Oroszlán Szonjával! Áááááá!

Az  viszont tetszik, ahol a kisgyerekek eszik a joghurtot, és megtárgyalják, mi van benne, és mennyire ízlik nekik. Az kimondottan aranyos, és célirányos!
Szellemes a Vodafone reklám, jó a két figura is, (pedig amúgy ki nem állhatom B-t), ebben a reklámban jót alakítanak!

Egyelőre ennyi....

Ez már a vég kezdete?....

....vagy csak az őrangyalom kicsit kacifántosan előadott segítsége.....:))
Este előkészítettem valamit, ami nagyon fontos a munkámhoz, ami nélkül ma nagy bajba kerültem volna, szépen letettem az asztalra a szobában.
Ma reggel a szemetesemből kiemeltem a zacskót, összekötöttem, és beletettem egy papírszatyorba - úgy elegánsabb levinni a kukába...
Az ablakon kinézve láttam, hogy esik az eső, hát betettem a nagytáskámba az ernyőt.
Indulás előtt felvettem a kabátot, vállamra akasztottam a kistáskám, felhúztam a kesztyűt, eloltottam a lámpát a konyhában, fogtam a szemetes szatyrot, és elindultam.
A kapunál összefutottam egy lakóval, aki panaszkodott az esőre ... na, most épp nem esik! - mondtam neki, és szépen elindultam a trolihoz.
És ott, a megállóban jöttem rá, hogy a nagytáskám helyett a szemetes szatyrot tartom a kezemben .....
Még szerencse, hogy nem jött a troli, mert ha épp akkor állt volna be, akkor csak a trolin jövök rá a hülyeségemre...
Na, visszaügettem, (közben a kapu előtt bedobtam a kukába a szemetet), fel az emeletre, a lakásba, - és ott hasított belém, hogy a munkámhoz annyira fontos anyagot be sem tettem a nagytáskámba - tehát nekem mindenképpen vissza kellett mennem - ezért is fogom az egészet az őrangyalomra! :)))

Mert egyébként egyáltalán nem vagyok ennyire figyelmetlen, sőt, nagyonis aggályoskodó,  - ezután jó lesz figyelni magamat, ez talán a vég kezdete?